Mit kell tudni az elektromos autókról?
Az elektromos autó az első pillanatban a modern, környezetbarát technológiát juttatja eszünkbe. Szinte minden nagyobb autómárka előállt már elektromos modellel, hiszen nem szeretnének lemaradni konkurens társaiktól és valljuk be, hogy amint a szomszédunkat látjuk hangtalanul begurulni a garázsba, nekünk is megfordul a fejünkbe: talán haladnunk kellene a korral és nekünk is beszereznünk egy ilyet. A szomszéd füve mindig zöldebb, nehogy már az autója is az legyen!
Elkezdünk informálódni és ahogy újabb és újabb tudásra teszünk szert, egyre szaporodnak a kérdéseink is. Melyik típus a legjobb? Hogyan és mivel tölthető? Meddig bírja egy töltéssel? Hol és mennyi idő alatt lehet feltölteni? Összefoglalónkkal és további cikkeinkkel igyekszünk a kérdéseket megválaszolni és tanácsainkat gyakorlatiasan megfogalmazni.
Az elektromos autó (EV – Electric Vehicle) attól elektromos, hogy a motor vagy motorok, amit beletettek elektromos meghajtásúak. Fontos alkatrésze a benne található akkumulátor, amit külső forrásból lehet feltölteni.
Nézzük, milyen technológiát rejtenek az elektromos autók, hiszen többféle megoldás állhat az elektromos autó kifejezés mögött. Alapvetően kétféle elektromos autót különböztethetünk meg:
- kizárólag elektromotor hajtja,
- elektromotor meghajtást kombinálnak más meghajtási formákkal.
Ezek alapján a következő típusok közül választhatunk:
- Konnektoros hibrid – plug-in – PHEV vagyis Plug-in Hybrid Electric Vehicle
Az akkumulátoruk nagyobb, mint a hibrid autóknak és természetesen külső forrásból is tölthetőek. - Hatótáv-növelt elektromos autók – REX
Tisztán elektromotor hajtja, de szereltek bele egy kisebb benzinmotort, ami menet közben tölti az akkumulátort, így hosszabb távot is megtehetünk vele, mint amire az egyszeri töltés elegendő. - Tisztán elektromos autók – BEV vagyis Battery Electric Vehicle
Leggyakrabban lítium-ion akkumulátorral szerelik fel őket és nincs bennük robbanómotor, csak elektromos. Kizárólag külső forrásból való töltéssel tudjuk energiával ellátni. Ő az igazi villanyautó.
Így már láthatjuk, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy melyik típust választjuk. Sőt, nem csak az alkalmazott technológia befolyásolhatja a választásunkat, mert igen fontos más szempontokat is figyelembe kell vennünk, ha olyan autót szeretnénk hazavinni, amivel a használat során is elégedettek leszünk.
Amit első körben át kell gondolnod, az az életmódod. Arra kell választ adnod, hogy mire fogod leginkább és másodsorban használni az autót, milyen rendszerességgel, milyen távokat teszel meg és hol. Ezzel kell összevetni a leendő elektromos autó töltési lehetőségeit, a beépített akkumulátor kapacitását, ezáltal a töltési sebességet. Ha napközben sokat autózol ide-oda, akkor vagy gyorstöltő lehetőségre, vagy kiegészítő benzinmotorra lesz szükséged. Hogy mit jelent a sok, azt az autó típusa határozza meg, ugyanis szinte minden típusnál más az egy töltéssel megtehető út hossza.
A kiszemelt járgány akkumulátorát vegyük mindenképpen górcső alá. Minél nagyobb kapacitású, annál több energiát tud tárolni és annál hosszabb távot tud megtenni egy töltéssel. Az autó adatai elárulják nekünk, amire kíváncsiak vagyunk: hány fázissal rendelkezik, mennyi az akkumulátor névleges kapacitása, avagy a felhasználható kWh.
Jöhet az autóban lévő inverter vizsgálata. Hány fázison, hány amperrel tudja feltölteni az aksit? Ettől függ, hogy hány óra alatt éri el a töltés során a teljes töltöttséget. És természetesen a töltőkábeltől is, aminek a kiválasztásához már pontosan kell tudnunk a töltendő autó típusát is. Az akkumulátor kapacitását kell elosztanunk a töltési teljesítménnyel és megkapjuk, hogy mennyi idő kell a teljes töltöttség eléréséhez.
Elbizonytalanodtál? Ne tedd! A jó választás után ezekkel az előnyökkel számolhatsz:
- Spórolhatsz az üzemanyagon, a szervizen, a parkoláson és bezsebelhetsz egy jókora összegű támogatást is. A töltési költség az üzemanyag ár töredéke. Ha otthon töltesz, körülbelül 1,5 liter benzin árából autózhatsz elektromos töltéssel 100 km-t, de eltérések természetesen vannak. A fizetős töltőpontokon kicsit drágább az energia, viszont több bevásárlóközpont és az E-ON is üzemeltet ingyenes töltőállomást.
- A parkolás ingyenes, ami a belvárosban hétköznapokon nem lenne kis összeg.
- Elfelejtheted az olajcserét, vezérműszíj cserét és a benzines autó más állandó szerviz kiadásait. Amire viszont érdemes költened, az egy kifogástalan típusú fali töltő, illetve a hozzá tartozó töltőkábel és máris teljes lehet a gyönyör.
- A kormányzati program szándéka, hogy gyorsítsa a környezetkímélő járművek terjedését, ezért a pályázati lehetőségek rendszeresek e-autó vásárlásra. Vásárlás előtt mindenképpen érdemes informálódni és az aktuális pályázati feltételeknek utánanézni, hiszen ez is befolyásolhatja autóválasztásunkat.
- Érezhető változást tapasztalsz a vezetési és utazási élményben. A csendesebb és rázkódásmentesebb autózás pedig magáért beszél és még a dugóban való lépegetés is átértelmeződik.
- Az otthoni fali gyorstöltő használat sokkal kényelmesebb, tisztább és komfortosabb dolog, mint a tankolás. Szeretni fogod.
- Büszke lehetsz rá, hogy környezetbarát módon autózol és hidd el, mások is követik majd a példádat.
Az elektromos autók gumiabroncsai
Az e-autó típusok, az akkumulátor töltési lehetőségek és az előnyök átgondolása után nem árt néhány szót ejtenünk a legfontosabb elektromos autó jellemzőkről. Az egyik, amit sokan nem tudnak, az az elektromos hajtás számára megfelelő gumiabroncs jellegzetessége. Az akkumulátor miatt az elektromos autó általában nehezebb, így az aszfalttal való érintkezésnél a súrlódás csökkentése nagyon lényeges. Előnyös a szűkebb gumiabroncs, mert lehetővé teszi a kisebb energia használatot, mégsem veszít a tapadásból és az ellenállásból. Ezáltal hosszabb ideig autózhatunk egy töltéssel.
Hol tölthetjük az elektromos autónkat?
Első körben természetesen otthon, a megfelelő otthoni töltőállomás segítségével. Összehasonlítani mégsem szabad az otthoni egyéb elektromos készülékek töltésével, mint a mobiltelefon, vagy fűnyíró töltés, mert itt jóval nagyobb energia felvételére lesz szükség és ehhez megfelelő elektromos hálózat, illetve csatlakozó kell. Amennyiben egy régebbi háztartási aljzathoz csatlakoztatjuk az autó töltőkábelét, nagy veszélynek tehetjük ki otthonunkat. Az otthoni töltőállomás kiépítését legjobb szakemberre bízni, aminek köszönhetően a fali töltő (EVSE) kommunikál az autóval, beállítja azt a maximális áramerősséget, melyet az autó képes felvenni, így biztonságosabban és lényegesen rövidebb idő alatt tölthetjük fel az elektromos autónkat.
E-autó töltőponton, vagy a munkahelyünkön kiépített töltőállomáson is feltölthetjük elektromos autónkat. A Mode 3 (utcai) gyorstöltő kábel biztosítja a lehetőséget arra, hogy az akkumulátor felvevő képességének maximumán, a lehető legrövidebb idő alatt teljes töltöttséget érhessen el az autónk az utcai vagy munkahelyi Mode 3-as „gyorstöltő” állomásokon. A problémát az okozhatja, hogy bár egyre szaporodnak a töltőállomások, jelenleg még nincs mindenhol és előfordulhat, hogy amikor éppen kellene, akkor nem találunk a közelben szabad helyet. Az idő pedig mindenkinek számít, nem jó, ha várni kell. Az sem mindegy, hogy mire képes az autó invertere, mert hiába találunk szabad gyorstöltőt, ha az autónk nem képes rövid idő alatt nagyobb elektromosság felvételére.
Az e-autók már olyan modern felszereltséggel rendelkező autók, hogy sem a fűtés, sem a hűtés nem okozhat gondot az utasoknak. Erőteljesebb fűtéssel és hűtéssel viszont a megtehető út hossza valamivel rövidebb lesz, mint ahogy benzines autónk is többet fogyaszt ilyen esetben. Sokan viszont attól tartanak, hogy az akkumulátor téli teljesítménye rosszabb lehet, vagy egy komolyabb fagy nehézségeket okoz az elektromos autóval való közlekedésben.
Igazán hideg időben a legjobb, ha az autónk garázsban áll és csatlakoztatjuk a fali töltőre. A töltés mind a belső teret, mind az akkumulátort felmelegíti, ez segít megőrizni az akkumulátor kapacitását. Különböző módszerek segítenek abban, hogy elektromos járgányunkból a téli időszakban is a legtöbbet hozhassuk ki, érdemes a gyakorlott autósok tanácsait is meghallgatni.
Mindezek alapján kaphattál egy átfogó képet az elektromos autózás körülményeiről, a típus választás szempontjairól és a töltési lehetőségekről, további cikkeinkben pedig részletesen kitérünk a töltési módokra és a töltő berendezésekre, felszerelésekre.
GY.I.K.
✅ Milyen típusú elektromos autók léteznek?🚙
Ha elektromos motorral rendelkező autóról van szó, akkor a tisztán elektromos (EV), plug-in hybrid (PHEV) vagy a növelt hatótávú (REX) kerülhet szóba.
✅ Milyen hatással van az akkumulátorra a szélsőséges időjárás? 🌨
A szélsőséges időjárás, különösen a hideg idő, csökkentheti a megtehető távolságot egy elektromos autó számára, azonban kis körültekintéssel könnyen feltudunk készülni hasonló helyzetekre, és minimalizálni a hatótáv csökkenését.