Elektromos autó töltő telepítés vállalkozásoknak
Ahol a mi szakembereinket választották:
Egyre növekszik az elektromos autók népszerűsége, így egyre nagyobb az igény az elektromos töltőállomásokra. Ha a vállalkozásodnak még nincs sajátja, megmutatjuk, miért érdemes elgondolkodni a telepítésén!
Az idei év statisztikái szerint 2021 októberéig hazánkban rekordszámú zéró kibocsátású gépjárműre adtak ki zöld színű rendszámpárt, ami egyértelműen azt jelenti, hogy az elektromos autók népszerűsége ugrásszerűen megnövekedett.
A tendencia persze nemcsak Magyarországot érinti, hiszen Nyugat-Európában is egyre inkább kezd háttérbe szorulni a benzinnel és gázolajjal üzemelő gépkocsik használata. Ebben egyrészt a környezettudatosabb gondolkodás, másrészt a komoly EUS- szabályok is komoly szerepet játszanak, azonban ez még nem minden.
Most megmutatjuk azt, mik lehetnek ezen felül az elektromos autók robbanásszerű elterjedésének legfőbb okai, és azt, miért lehet érdemes a vállalkozásoknak minél hamarabb beruháznia egy elektromos autó töltő telepítésébe!
Egyre több magyar dönt az elektromos autózás mellett
A Belügyminisztérium által decemberben kiadott statisztikai adatok alapján úgy tűnik, Magyarország egyre inkább kezd rákapni az elektromos autózásra. Ezt korábban talán nem is gondoltuk volna, azonban a tényeket mi sem igazolja jobban, mint hogy hazánkban rohamos növekedésnek indult a zöld rendszámok kiadása.
Ez mind a teljesen elektromos 5E jelzésű kategóriájú autókról, mind pedig az összes többi zöld rendszámra jogosult járműről, például a hibrid autókról is elmondható.
2021 októberében összesen 1029 darab nulla károsanyag-kibocsátású személyautó kapott zöld rendszámot, míg ez a szám novemberben 1222 darabra növekedett. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy egy hónap alatt nem kevesebb mint 193 darabbal sikerült túlszárnyalni a korábbi számokat. 5N jelzésű hatótávnövelt elektromos autóból 367 db-ot regisztráltak, míg 203 új, tölthető hibrid (5P) gépkocsi került az utakra.
A jövő már elkezdődött: ugrásszerűen nőtt 2021-ben az elektromos autók népszerűsége
2021 Európa-szerte az elektromos autók éve
Az elektromos autózás persze nemcsak hazánkban számít egyre népszerűbbnek. Németországban például csak júliusban 16.798 tisztán elektromos autót helyeztek forgalomba, míg januártól július végéig összesen már 61.105 új elektromos autó került az utakra az országban.
A tavaly júliusi adatokhoz képest 2021-ben ezáltal 181 százalékkal nőtt az elektromos autók forgalomba helyezésének száma, de az idei júniushoz képest is jelentős, több, mint 100 százalékos az emelkedés. A benzines és dízelmotoros járművek eladása ezzel szemben pedig jelentősen csökkent.
Ezekből az adatokból remekül látszik, hogy a zöld autózás nemcsak itthon, de Európa-szerte egyre népszerűbbnek számít, és egyre több, környezettudatos sofőr választja a tisztán elektromos autókat, még a csak részben elektromos hibridekkel szemben is.
De mi lehet az oka annak, hogy az elmúlt egy évben a korábbi adatokhoz képest ennyire megugrott az elektromos-gépjármű tulajdonosok száma, annak ellenére is, hogy az elektromos autózás már egyáltalán nem tekinthető újkeletű jelenségnek?
Folyamatos innovációk és árcsökkenés: egyre elérhetőbbek a tisztán elektromos modellek
Néhány évvel ezelőtt az elektromos autózás sokak számára távoli álomnak tűnt. Az első, tisztán elektromos modellek ugyanis rendkívül magas áron kerültek forgalomba, ami által csak azon kiváltságosok számára voltak elérhetők, akik megengedhették maguknak a hagyományos modellekkel szembeni, jóval nagyobb kiadásokat.
Az autógyártók azonban gőzerővel dolgoztak azon, hogy a fenntartható vezetés alternatívája minél hamarabb elérhető legyen a tömegek számára is. A folyamatos innovációknak köszönhetően a technológia rohamosan fejlődött, és egyre több, tisztán elektromos modell gurult le a gyártósorokról. Mára pedig ezek ára nem sokkal mozog magasabb kategóriában, mint a hagyományos benzines és dízelmotoros, vagy épp hibrid modelleké.
Sőt, a szakértők szerint az elkövetkező öt évben még erősebb árcsökkenésre számíthatunk, ami azt jelenti, hogy 2027-ben már nagy valószínűséggel olcsóbban vásárolhatunk elektromos autót, mint hagyományos benzinnel vagy gázolajjal működő modelleket.
A jövőbeni betiltásra utaló szabályozásokat az Európai Bizottság által bemutatott „Fit for 55” uniós klímacsomag tartalmazza, mely eleinte jelentősen szigorítaná a járművek megengedett szén-dioxid-kibocsátását az előttünk álló évtizedben, majd 2035-től csak a részben vagy teljes egészben elektromos árammal működő járművek árusítását engedélyezné.
Ez pedig azt jelenti, hogy Európai Uniós tagállamként ideje felkészülni arra, hogy elszakadjunk a környezetre káros, hosszabb távon egyre inkább fenntarthatatlannak bizonyuló vezetési szokásoktól, és a gazdaságosabb, zöldebb alternatíva felé tereljük az embereket.
Egyre több, egyre népszerűbb támogatás: a jövőben biztos, hogy folytatódik a növekedés
Miért érdemes beruházni egy elektromos autó töltő telepítésébe?
Miért érdemes beruházni egy elektromos autó töltő telepítésébe?
Wallbox Pulsar Plus fali töltő max. 11kW – Fekete
Beszállítás alatt
Original price was: 344.900 Ft.314.900 FtCurrent price is: 314.900 Ft. Bruttó (247.953 Ft + Áfa)Wallbox Pulsar Plus elektromos autó fali töltő max. 22kW – Fehér – 5m
4 készleten
Original price was: 354.900 Ft.324.900 FtCurrent price is: 324.900 Ft. Bruttó (255.827 Ft + Áfa)Wallbox Pulsar Plus fali töltő max. 11kW – Type2 – Fehér – 5m
9 készleten
Original price was: 344.900 Ft.314.900 FtCurrent price is: 314.900 Ft. Bruttó (247.953 Ft + Áfa)Wallbox Pulsar Plus 22kW + POWER BOOST + Kábel Dock – Fehér
14 készleten
Original price was: 474.700 Ft.427.230 FtCurrent price is: 427.230 Ft. Bruttó (336.402 Ft + Áfa)Wallbox Pulsar Plus 22kW + POWER BOOST + Kábel Dock – Fekete
Beszállítás alatt
Original price was: 474.700 Ft.427.230 FtCurrent price is: 427.230 Ft. Bruttó (336.402 Ft + Áfa)Wallbox Pulsar Plus elektromos autó fali töltő max. 22kW – Fehér – 7m
13 készleten
Original price was: 394.900 Ft.364.900 FtCurrent price is: 364.900 Ft. Bruttó (287.323 Ft + Áfa)Wallbox Pulsar Plus elektromos autó fali töltő max. 22kW – Fekete – 5m
10 készleten
Original price was: 354.900 Ft.324.900 FtCurrent price is: 324.900 Ft. Bruttó (255.827 Ft + Áfa)Wallbox Pulsar Plus elektromos autó fali töltő max. 22kW – Fekete – 7m
16 készleten
Original price was: 394.900 Ft.364.900 FtCurrent price is: 364.900 Ft. Bruttó (287.323 Ft + Áfa)Wallbox Pulsar Plus elektromos autó fali töltő max. 7,4kW – Type 2 – Fekete, 5m
Beszállítás alatt
Original price was: 329.000 Ft.299.900 FtCurrent price is: 299.900 Ft. Bruttó (236.142 Ft + Áfa)Wallbox Commander 2s max. elektromos autó fali töltő | 22kW | 5méter – Type 2 | Fehér
5 készleten
429.900 Ft Bruttó (338.504 Ft + Áfa)Wallbox Commander 2s max. 22kW elektromos autó fali töltő | 22kW | 5méter – Type 2 | Fekete
39 készleten
429.900 Ft Bruttó (338.504 Ft + Áfa)Wallbox Commander 2 max. 22kW – Type 2 – Fehér – 5m
1 készleten
499.900 Ft Bruttó (393.622 Ft + Áfa)Arról már nem is beszélve, hogy sokszor adódhat precedens arra, hogy olyan, fontos ügyfél érkezik, aki elektromos autót vezet. Ezekben a helyzetekben egyértelműen jól jön, ha rendelkezünk egy saját töltőállomással.
Arról pedig már nem is beszélve, hogy napjainkban egyre fontosabb kérdésnek számít a fenntarthatóság és a környezetvédelem. Egy olyan vállalkozás, mely az elektromos töltő telepítésével is figyel arra, hogy segítse a zöld, fenntartható környezet, mind az ügyfelek, mind pedig a befektetők számára szimpatikusabb.
Az elektromos autó töltési lehetőség tehát egy vállalkozásánál világos és látható üzenetet küld azzal kapcsolatban, hogy az adott cég támogatja a káros környezeti hatások csökkentését. Ez pedig napjainkban komoly versenyelőnyt jelenthet egy olyan, telített piacon, ahol sokan megfeledkeznek arról, hogy a legjobb befektetés mindig az egészséges, környezetbarát, fenntartható jövő jelenti.