Olvasási idő: 5 perc

Néhány héttel ezelőtt az energiaügyi miniszter arról nyilatkozott, hogy január 1-jével minden meglévő napelemes rendszer havi szaldóba, az újonnan telepített rendszerek pedig bruttó elszámolásba kerülnek át. Ennek oka, hogy a régi rendszer már sem műszakilag, sem adójogi szempontból nem ideális.

EVtoltes

A helyzet azonban némileg változott, hiszen a tervek csak az idén szeptember 7. után benyújtott fejlesztési terveket érintik. Ez bizonyos könnyebbséget jelent a napelemes rendszerek tulajdonosainak, azonban a korábbi szaldó elszámolás változása sokakat így is kellemetlenül érint. Akad azonban olyan módszer, amely segíthet abban, hogy az új elszámolási rendszer ne terhelje meg túlságosan a pénztárcánkat.

Mit jelent az éves szaldó elszámolás?

Az éves szaldó elszámolás egy kedvező elszámolási rendszer, melynek során egy oda-vissza mérő óra segítségével olvassuk le azt, hogy éves szinten mennyi volt a hálózatba táplált, valamint az onnan vételezett energia mennyisége, és ez alapján kell fizetnünk. A napelemek esetében ez rendkívül jó megoldás, hiszen a napos időben megtermelt energiát nem minden esetben használjuk fel százszázalékosan.

A hálózatba történő visszatáplálás segítségével egészen idáig lehetőség nyílt arra, hogy az általunk megtermelt energiát „eladjuk” a szolgáltatónak, ezáltal csökkentve azt az összeget, amiért a napsütéses időn kívül vételezett energiáért fizettünk, túltermelés esetén pedig az adott összeget visszaigényelhettük a szolgáltatótól.

Az éves szaldó előnye abból tehát fakad, hogy egy jól tervezett rendszer a napos időszakban képes lehet annyi áramot is visszatáplálni a hálózatba, ami az őszi-téli, kevésbé napos időszak termeléskiesését és megnövekedett fogyasztását kompenzálja.

napelemteton

Ez az elszámolási mód gyors megtérülési idővel kecsegtetett, így kiváló megoldást jelentett a napelemes rendszerek gazdaságos fenntartására. Mint azonban ahogy azt korábban olvashattuk, ez a lehetőség megszűnik (vagy legalábbis átalakul), és a napelemes rendszerek tulajdonosai idén könnyes búcsút inthetnek az éves szaldó elszámolásnak.

Éves szaldótól a havi szaldóig: mi változik az elszámolás terén?

Nagy port kavart Lantos Csaba energiaügyi miniszter korábbi bejelentése, amely szerint a már korábban hálózatra csatlakozott napelemes rendszerek tulajdonosai közül a jövő évtől senki sem maradhat a kedvező éves szaldó elszámolásban. Helyette mindenki a havi szaldóba kerül át, azok pedig, akik 2024. január 1. után csatlakoznak a hálózatra, csak bruttó elszámolásban tölthetnek vissza napelemmel termelt elektromos áramot. A havi szaldóra áttérés pedig a korábbi megoldásnál kedvezőtlenebb lehet.

Nem csoda tehát, hogy a bejelentett változások kellemetlenül érintették volna a beruházókat, hiszen sokan a kedvező, áramdíjuk lenullázásával kecsegtető éves szaldóval számolva kezdtek bele a napelemes rendszerek telepítésébe. A havi szaldó elszámolásba történő átkerülés ugyanis lehetetlenné teszi, hogy a nyári hónapok alatt termelt plusz energiával kompenzáljuk őszi-téli fogyasztásunkat. Sok rendszer esetében így rendkívül távolra kerül a megtérülés ideje, ami azt jelenti, hogy első ránézésre már nem érné meg a napelemek telepítésébe fektetni.

A szakértők szerint azonban, ha a rezsicsökkentett érték alatti, valamivel öt forint feletti kedvezményes kilowattóránkénti áramárral számolunk, valóban lassabban fog megtérülni a háztartási méretű napelemes rendszerekbe fektetett összeg, azonban, ha a rezsicsökkentési határ feletti árral számolunk, a korábbinál hosszabb távon, de a befektetés továbbra is megtérülő maradhat.

bruttó elszámolás 2023 december 31-től szaldó elszámolásban szaldó elszámolás napelem rendszer éves szinten napelem rendszerek elektromos autó töltése szaldó elszámolással

Mit jelent a bruttó elszámolás?

A bruttó elszámolás a szaldó elszámolással szemben azt jelenti, hogy az áramszolgáltató az általunk a hálózatba betáplált energiát más áron vásárolja meg tőlünk, mint amennyiért mi vásároljuk vissza az áramot a hálózatból. Az ár, amit az áramszolgáltató fog fizetni a hálózatba betáplált energiáért egyelőre még nem ismert.

Mutatunk azonban két példát, amelyek illusztrálják azt, hogyan kell elképzelni a bruttó leszámolás működését. Az első esetben a szolgáltató 5 forintos áron, míg a másik esetben 20 forintos áron vásárolja meg a rendszerbe visszatáplált extra energiát.

Egy 5 kW-os rendszer esetében az éves termelés nagyjából 6250 kWh. Ebből a megtermelt és azonnal elfogyasztott áram mennyisége körülbelül 2500 kWh. Ez azt jelenti, hogy 3750 kWh többletenergia marad, amit visszatöltünk a hálózatra. Ezért a szolgáltató az első esetben 3750×5 forintot, azaz 18 750 forintot fizet, mi pedig 135 000 forintért vásárolhatjuk azt vissza. 20 forintos árammal számolva 75 000 forintot, így a különbség valamivel alacsonyabb, mindössze 60 000 forint.

Még egyszer szeretnénk hangsúlyozni azonban, hogy a 2024. január 1-jétől debütáló bruttó elszámolásról még semmilyen konkrét információ nem áll rendelkezésre, így a gazdaságossággal és a megtérüléssel kapcsolatban ebben az esetben még csak találgatni lehet.

Milyen esetekben maradhat az éves szaldó elszámolás?

Az energiaügyi miniszter legújabb bejelentésétől sokan megkönnyebbültek, eszerint ugyanis a jövő évtől is fenntartják az éves elszámolást a már működő háztartási méretű napelemes rendszerekre, a telepítéstől számított tíz éven át. Sokak számára jó hír tehát, hogy minden, már meglévő beruházás esetében van mód az éves elszámolásra.

Sőt, a lehetőség azok számára is adott, akik az ezzel kapcsolatos igényüket szeptember 7-ig benyújtották, de a fejlesztést egyelőre még nem valósították meg. Nekik a tervezett beruházásokat 2025 végéig kell elvégezniük, ha szeretnének a kifizetődő elszámolási rendszerben maradni. Az ezen a határidőn kívül eső, új napelemes rendszerek tulajdonosai már a bruttó elszámolásba kerülnek.

Itt a megoldás? így segíthet a fali töltő telepítése új napelemes rendszerek tulajdonosainak.

Habár az engedmények ellenére a szaldó elszámolás változása sokakat érint, mégsem kell feltétlenül kétségbe esni. Akad ugyanis megoldás, ami lehetővé teszi, hogy a napos időben megtermelt extra energia ne menjen kárba. Ez pedig nem más, mint az energiatároló megoldások telepítése, és az otthoni elektromos töltőállomások kialakítása.

Ez kifejezetten jó hír az elektromos autók tulajdonosai számára, a villanyautósok ugyanis a különböző fali töltők és töltőállomások segítségével hatékonyan használhatják fel a napelem által megtermelt áramot járműveik töltésére. Ez több szempontból is ideális megoldás, hiszen egyrészt az energia előállítása és felhasználása is teljesen zöld, másrészt pedig az éves szaldó elszámolás utáni időszakban is pénztárcakímélő alternatívát jelent.

Az elektromos autó töltése napelemmel tehát rendkívül jó döntés, ráadásul ma már olyan, kétirányú töltők is léteznek, amelyek lehetővé teszik azt, hogy megfordítsuk a folyamatot, azaz az elektromos autó akkumulátoráról töltsük az otthoni hálózatot. Ez kiváló megoldás lehet egy áramkimaradás esetén, amikor péládul nem szeretnénk, hogy leolvadjon a fagyasztó.

A Wallbox termékcsalád tagjai közül egy intelligens árammegosztóval, powerboostal, okos fogyasztásmérővel ellátott töltő ráadásul nemcsak zöldebbé és gazdaságosabbá, de hatékonyabbá és kényelmesebbé is teszi a töltés folyamatát. Egy intelligens töltő képes érzékelni azt, hogy mikor van többlettermelés (azaz olyan energia, amit a napelem termel meg, de nem használ el a háztartás), ezt a többlet energiát érzékeli a Powerboost, a Wallboxsszal kommunikálva pedig kizárólag ekkor indítja el az elektromos autó töltését. Ha nem lenne elegendő a megtermelt energia, akkor a rendszer automatikusan a hálózatból nyeri a szükséges többletet. Ilyen módon maximálisan kihasználjuk a napelemek által generált áramot, és amiatt sem kell aggódnunk, hogy többletenergia hiányában a töltés félbe szakadna.

Ez azt jelenti, hogy egy ilyen intelligens töltőállomás telepítése továbbra is segít abban, hogy a napelemes rendszerbe fektetett összeg minél hamarabb megtérüljön, és az energiafogyasztás csökkenésén, valamint az elektromos autó töltésén való költségmegtakarításon keresztül hosszú távon is gazdaságos legyen.

GYIK

✅ Mit jelent a havi szaldó elszámolás és milyen hatással lehet a megtérülésre? ⚡️

A havi szaldó elszámolás azt jelenti, hogy havonta kerül sor az energia mérlegelésére, és a korábbinál kedvezőtlenebb lehet a megtérülés, különösen a nyári hónapokban termelt többletenergia esetén.

✅Milyen esetekben maradhat az éves szaldó elszámolás, és kiknek kedvez a változás? ⚡️

Az éves szaldó elszámolás marad a már működő háztartási méretű napelemes rendszerek esetében, és lehetőség van arra, hogy azok, akik 2024. január 1. előtt igényüket benyújtották, még élvezhessék az éves szaldót.

✅ Mit jelent a bruttó elszámolás, és miért fontos az áramszolgáltatóval szemben? ⚡️

A bruttó elszámolás azt jelenti, hogy az áramszolgáltató más áron vásárolja meg a hálózatba visszatáplált energiát, mint amennyiért mi vásároljuk vissza az áramot tőlük. Ez befolyásolhatja az energiatermelés megtérülését.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük