Hogyan változnak az elektromos autó árak 2021-ben, a tavalyi évhez
képest?
Egy gondolat játék következik a 2021-es elektromos autó árak
változásairól. Lefelé is mehetnek!
Mit tesznek a gyártók, hogy elérhetőbbé váljon az elektromos autózás?
Nézzük először a konkrét, spekuláció mentes, a való világban észlelhető áresést. Ez a Volkswagen-nél következik be, de több gyártónál is előfordulhat. A csökkenést nem a kedvezmények okozzák, hanem az, hogy 2021-ben piacra dobják az ID.3 alap kivitelének számító Pure változatot. Ennél a modellnél 45 kWh-ás akkumulátort, 150 lóerős villanymotort, és a WLTP szabvány szerinti 351 kilométeres hatótávot találni. A Németországban 31495 eurós autóba, nem lehet ülésfűtést és sebességtartó automatikát rendelni. A Pure alapkivitelét, max. 50 kW-os gyors töltővel lehet tölteni. Így lesz Volkswagennek olcsóbb, elérhetőbb áru villanyautója.
Ez a módszer másoknál is hozhat árcsökkentést, ugyanis ezt a piacra dobási technikát szinte mindegyik márka használja. Az első vevők, a jól felextrázott, általában limitált számban az utcára kerülő kiviteleket vásárolhatják meg. Később – gyakran 1-2 év elmúltával – kerülnek gyártásba az olcsóbb, belépő szinttű verziók. Ennek a működésnek egyszerű az oka: így tud több pénzt keresni a gyár. Ez a módszer megfigyelhető a Teslánál is, megfűszerezve jókora késéssel.
A másik olcsósítást a Tesla hozhatja el. A reményt az a jelenség táplálja, hogy amikor a gyári vezérképviselet átvette egy-egy márka forgalmazását, akkor csökkenhetnek az árak. Például anno a hajdani osztrák kereskedőtől (Denzel), átkerült a Mitsubishi képviselet joga egy másik céghez. A leglátványosabb áresést a Volvo gyári képviseletének a megjelenése okozta: néhány millió forinttal csökkentették a drágább típusok árait.
Még ez is előfordulhat, ugyanis tavaly december közepén a Tesla meghirdetett két magyarországi állást: az egyik szalon vezető, a másik pedig értékesítő. Ez annak köszönhető, hogy az amerikai cég korábban beharangozta, hogy nyit hazánkban hivatalos vezérképviseletet és szervizt.
Ez talán kihathat a hazai Tesla árakra is. A márka hazai rajongói már várják a berlini gyár elkészültét és a kisebb, kompakt belépő modell piacra
dobását. Így az átlagembernek is jobban elérhetővé válnak a kaliforniai cég gyártmányai.
Az áresésnek, áttételesen kulcs szereplője lehet a Dacia. Az elsőre elég vad elképzelés még működhet is, ugyanis a francia hátszéllel működő Dacia az esztendő utolsó negyedévében dobja piacra a Spring Electric-et. Az indiai gyökerekkel rendelkező aprócska szabadidő-autó, teljesen elektromos hajtású. A városi közlekedésre szánt járgány hatótávja nem lesz túl acélos, a WLTP mérés szerint 225 kilométert tud egy töltéssel megtenni. Az árával viszont behúzhat sok olyan vevőt, akik eddig nem is gondolkodtak villanyautóban.
A tömeges elterjedéséről nem biztos, hogy a magánvásárlók fognak gondoskodni. Ugyanis akad egy szektor, amely biztosan felhúzza a Spring Electric eladásait. Még akkor is, ha nem lesz belőle kishaszonjármű kivitel. Őket komolyan megerősítette a Covid-19, ez a vásárlói kör az étel kiszállítással foglalkozók. Akinek a napi kilométerszáma nem haladja meg a 150-180-at, annak nyerő lehet a divatos színekben kapható Dacia Spring Electric. Főleg a minimális fenntartási költségei. Ez típus pedig bepörgetheti a több gyártót is, hogy valamennyire versenyképesek legyenek az elektromos Daciával.
Hogyan segít a használt autó piac, hogy olcsóbban juthassunk a kiszemelt járműhöz?
Az elektromos autó árakat 2021-ben, valamilyen mértékben tudják befolyásolni a használt piacra került elektromos autók. Ezeknél a modelleknél elég komoly lehet az áresés, de azért érdemes alaposan utána járni az dolgoknak.
Használt elektromos autó vásárlásnál az egyik legnagyobb odafigyelést igénylő típus, a Renault sláger modellje. A Zoét a kezdetekben úgy is árusították, hogy az olcsóbban megvásárolt autóhoz, az akkut külön kellett lízingelni…
Miért érdemes odafigyelni a megfelelő töltőkábelre?
A másik odafigyelést érdemlő téma a használt elektromos autóknál és a tölthető hibrideknél a töltőkábelek. Ha nincs az autóhoz vagy rossz, akkor annak a beszerzése plusz költséget jelent.
A töltőkábel vásárlások nagy részénél, érdemes elkerülni a márkakereskedéseket. Ennek oka, hogy ott a bevált módon megy az árképzés. A CCS csatlakozó amerikai szülemény, a Type2-es avagy a Mennekes mellett ott a Nissan Leafnél használt CHAdeMO. Bármelyik töltőkábel fajta beszerzése olcsóbban megúszható, ha egy erre a területre specializálódott webáruházból vásárolnak, például tőlünk.
Az új modellek ár csökkenéséről biztosan gondoskodna egy újabb állami támogatás kiírása, mert a legutóbbinál ez megfigyelhető volt.