Olvasási idő: 3 perc

A Toyota elektromos autó azon innovációk méltó örököse, amelyek e gyártót a világ autóiparának élére röpítették az elmúlt évtizedek alatt.

Ha meg szeretnénk nevezni egyetlen olyan tradicionális autógyárat, amely élen jár az alternatív hajtások. fejlesztésében, akkor az minden kétséget kizáróan a Toyota lenne. A hybrid, a hidrogén- és az elektromos hajtás fejlesztésének területén is már a kezdetek óta népszerű ez a japán cég. EautóTöltőkábel.hu oldalunk autóválasztójában Toyota modellek is találhatók.

A Toyota elektromos innovációinak kezdete

 

A konkurenciához képest jóval korábban, már 1992-ben létrehozta a Toyota a kifejezetten elektromos autók fejlesztésével foglalkozó részlegét. Ennek köszönhetően máig tartó lépéselőnybe kerültek minden más gyártóval szemben, és már 1996-ban piacra is került a RAV 4-es szabadidős autó alapjaira épült első villanyautójuk, melynek hybrid változata 2021-ben elnyerte az év Zöld autója címet. A Toyota RAV4 PHEV-hez itt tud töltőkábelt vásárolni.

A cég a hibrid és az üzemanyagcellás járművek fejlesztése terén is piacvezető, és senkinek sem lehetnek kétségei afelől, hogy az elektromos autók egyre jelentősebb térhódításában is oroszlánrészt fog vállalni a Toyota.

Ezt demonstrálandó 2021 végén bejelentették a japánok, hogy 2022 és 2025 között 17 elektromos modellt fognak bemutatni és piacra vezetni, ha pedig tudjuk, hogy a világ legnagyobb autógyártójáról van szó, akkor a gyártás volumene sem lehet kétséges.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Toyota új elektromos autója a bZ4X

 

Az új flottának bZ4X lesz az első olyan darabja, amely Európában is megvásárolható lesz. Ez egy ma divatos szabadidős autó, amely már az első pillanattól fogva elektromos hajtásra lett tervezve olyannyira, hogy hagyományos motorral hajtott változata nem is lesz.

A bZ a “Beyond Zero” rövidítése és a zéró károsanyag-kibocsátásra utal, a 4X pedig azt jelenti, hogy mind a négy kereke hajtott, azaz mind a két tengelyen van egy-egy hajtómotor, és ezek külön-külön adnak hajtást az első és a hátsó két keréknek.

 

További fejlesztésbeli érdekességek

Az autó a fentieken túl is seregnyi műszaki csemegét rejt a divatosan kialakított karosszériája alatt. Egyik ilyen az angolul “steer by wire”-nek nevezett rendszer, amely azt jelenti, hogy egyáltalán nincs már jelen kormányoszlop, a szögelfordulást szenzorok érzékelik és számítógép dönt a kerekek elfordításának mértékéről. Ez a megoldás sokkal pontosabb kormányzást tesz lehetővé, járulékos előnyként pedig a vezető lábhelye is lényegesen nagyobb lehet, mint a hagyományos autóknál.

További ilyen érdekesség az autó tetején elhelyezett beépített napelem rendszer, amely megfelelő fényviszonyok mellett folyamatosan tölti az akkumulátorokat. A gyártó számításai szerint akár évente 1800 kilométert is megtehet a jármű az innen származó ingyen energia használatával.

toyota-bz4x

A Toyota bZ4X meghajtását két 80 kW-os villanymotor vállalja magára. Egyes hírek szerint érkezni fog csak elsőkerék-meghajtású változat is. Az első tengelyen elhelyezett egy darab 150 kW-os motor lesz a felelős a két első kerék meghajtásáért.

Az új elektromos Toyota 71,4 kWh kapacitású akkumulátorral lesz felszerelve, amellyel 450 kilométeres hatótávra lesz képes a 215 lóerős, 336 Nm-es nyomatékú, nulláról százra történő gyorsulást 7,7 másodperc alatt letudó, 160 km/óra végsebességű, CCS csatlakozón keresztül tölthető szabadidős autó. A fejlett energiagazdálkodásról hőszivattyú, az akkumulátor élettartamának növeléséről pedig vízhűtés gondoskodik.

Ha további kérdése van a Toyota elektromos autóval kapcsolatban, akkor keresse munkatársainkat az EautóTöltőkábel.hu oldalunkon.

A Toyota bZ4X meghajtását két 80 kW-os villanymotor vállalja magára. Egyes hírek szerint érkezni fog csak elsőkerék-meghajtású változat is. Az első tengelyen elhelyezett egy darab 150 kW-os motor lesz a felelős a két első kerék meghajtásáért.

Az új elektromos Toyota 71,4 kWh kapacitású akkumulátorral lesz felszerelve, amellyel 450 kilométeres hatótávra lesz képes. a 215 lóerős, 336 Nm-es nyomatékú, nulláról százra történő gyorsulást 7,7 másodperc alatt letudó, 160 km/óra végsebességű, CCS csatlakozón keresztül tölthető szabadidős autó. A fejlett energiagazdálkodásról hőszivattyú, az akkumulátor élettartamának növeléséről pedig vízhűtés gondoskodik.

Ha további kérdése van a Toyota elektromos autóval kapcsolatban, akkor keresse munkatársainkat az EautóTöltőkábel.hu oldalunkon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük